 |
|
 |
Új szolgáltatásunk az aroma és színterápiás fekvő infraszauna |
 |
|
Miben új az aroma és színterápiás fekvő infraszauna?
Az „aromaterápia” kifejezés olyan gyógymódot jelent, mely a növények esszenciájának felhasználásával, testünkre és lelkünkre terápia jelleggel hat.
Alkalmazásuk az ókori civilizációig nyúlik vissza.
Élettanilag az aromákat az orr hátsó részében lévő idegvégződések érzékelik, és a jeleket az agy limbikus rendszerébe továbbítják. A limbikus rendszer befolyásolja a hypothalamus működését, márpedig ez irányítja a hipofízist, amely központi szerepet játszik a szervezet hormonháztartásának irányításában. Hatással van a vegetatív idegrendszerre, ami a test azon folyamataiért felelős, amelyek akaratunktól függetlenül jönnek létre. A vegetatív idegrendszerrel összhangban együtt működik a testben áramló energia is. Általános tény, hogy testünkben nemcsak vérkeringési és nyirokkeringési rendszer működik, hanem energetikai rendszer is. Ezeket nevezzük ismertebb néven meridiánoknak. A meridiánok juttatják el az energiát szerveinkhez, és töltik fel őket életenergiával. A stressz energiablokkokat hoz létre a szervezetben, mely által az adott szerv, a sejtek nem kapják meg a működésükhöz szükséges megfelelő „áramellátást”, ezért azok alulműködötté válnak és megbetegednek. Ebben lehet segítségünkre az aromaterápia. Az illóolajok pszichésen és fizikailag is hatnak. Fizikailag segítenek enyhíteni némely panaszt az immun-, a keringési, és az idegrendszer stimulálásával.
Összefoglalva: az illóolajok segítenek a stressz, illetve a stresszből eredő betegségek kezelésében, élénkítve a testet, elősegítve az általános jó közérzetet és a pozitív érzéseket, a megfelelő energia áramlást.
A színterápia használata, hasonlóan az aromaterápiához szintén az ókorra tehető vissza. Sok tudós foglalkozott ezzel a témakörrel, és dolgozott ki hatásos terápiákat,mint pl.: Paracelsus, Hippokratész, Rudolf Steiner,Edwin Babbitt.
A színek élettanilag a szem retináján keresztül, kétféle sejtet hoznak működésbe, az úgynevezett pálcikákat és csapokat. Olyan ingereket vált ki ezekből a sejtekből, amelyek a látóidegeken keresztül eljutnak az agyba, biokémiai folyamatokat indítanak be, és közvetlenül stimulálják a köztiagy-és agyalapimirigy-rendszert, amely nagyban befolyásolja szexuális ösztönünket, anyagcseréink sebességét, a máj anyagcseréjét, étvágyunkat, hangulatainkat, érzelmeinket, viselkedésünket.
A színek jótékony hatással vannak energetikai rendszerünkre is. Minden szín más és más hullámhosszon és frekvencián rezeg. Szervezetünk, sejtjeink, szöveteink, szerveink, szintén egy megadott frekvencián rezegnek. Ha valamelyik energiahiányos, blokkolt, csökken annak frekvenciája is.
Színterápiával ezek is hatékonyan kezelhetőek. Ebben fontos szerepe van a csakráknak is. A „csakra” szanszkrit szó, forgókereket jelent. Ezek az emberi test energiaközpontjai, ezeken keresztül történik az energia felvétele és leadása, valamint az energia irányítása a szervek felé.Ha valamely szervünk nem működik megfelelően, jelezheti számunkra, hogy valamelyik csakránk blokkolt, így nem jut elegendő energiához. A blokkokat tudattalanul mi magunk hozhatjuk létre különböző félelmeinkkel, szorongásainkkal, a mindennapos stresszel. Hét fő csakrát különböztetünk meg, a spektrum színeinek rezgés és hullámhosszával megegyezően. Így lesz a korona csakra rózsaszínű, a homlok csakra indigókék, a torok csakra türkiz, a szív csakra zöld, a köldök csakra sárga, a szakrális csakra narancssárga, a gyökér csakra vörös színű. A szervezetünk ösztönösen az egyensúlyra törekszik, így ha valamelyik csakránk alul működik, akkor ösztönösen annak megfelelő színt kívánjuk meg. És mivel a test és lélek egymásra kihat, a csakrák állapota tükrözi lelkiállapotunkat, gondolatainkat, személyiségünket, de fizikai állapotunkat is. Mivel test-lélek-szellem szoros kölcsönhatásban van egymással, így láncreakcióként pozitív vagy negatív folyamatok indulhatnak be, vagyis bármelyik betegsége a másik betegségét is beindítja. Ezért ezeket komplexen kell kezelnünk.
Ezt a komplexitást hivatott az új aroma-és színterápiás fekvőinfraszaunánk kiteljesíteni. Így a meglévő szolgáltatásainkkal együtt, szeretnénk egy a pozitív láncreakciót beindítani, a szebb külső és belső megteremtéséért, amely nemcsak egy kúra erejéig tart!
|
Infraszauna |
 |
|
Hogyan segít az infraszauna?
Az Infra-szaunában a mély hő segíti a véredények kitágulását, amely megkönnyebbülést és gyógyulást hoz az
izmoknak és az enyhe szöveti sérüléseknek.
Hol alkalmazzák még sikerrel?
Európában a hipertermiás terápia széles körben alkalmazott az izületi gyulladástól szenvedő betegek kezelésében.
Az infravörös terápiát hatékonyan alkalmazzák Japánban
a nyáktömlő gyulladás fibromialgia, reumás izületi gyulladás, hátfájás, isiász, lumbágó, fejfájás, görcsök,
rándulások és más izom vagy csontbántalmak esetén. Az öregkori merevség és fájdalmak sok fajtája csökkenthető
vagy megszüntethető az infravörös szaunákkal.
Narancsbőr, avagy a cellulit
A formás lábon, combon is megjelenhet időnként a szövet
szivacsossága, vagy is a narancsbőr-jelenség. A jellegzetes
hiba hormonális eredetű. A zsírsejtek több zsírt raktároznak
el a kelleténél. A bőr dudoros, szivacsos lesz a comb
tájékán. A kezdődő cellulit már
felismerhető. Zsírpárnácskák alakulnak ki a csípőn,
combon, fenéken, ritkábban a térden és az alkaron. Ha
ujjai közé préseli a comb bőrét és az a narancshéjra
emlékezteti, ha puffadt és a lábait nehéznek érzi, akkor
már a narancsbőr második fázisába lépett. A zsírsejtek
megnagyobbodnak, nyomást gyakorolnak a véredényekre,
gyengül a keringés, víz és méreganyagok
gyülemlenek fel. A vérkeringést serkentő, a méreganyagokat
és a felesleges vizet eltávolító módszerekkel jelentősen
csökkenthető ez a kozmetikai hiba.
A Infra-szauna megszabadít a cellulittol, zselétől, és
hasonló, zsírból, vízből és salakanyagból álló lerakódásoktól,
amelyek a bőr alatt kis csomókban összepréselődve jelentkeznek.
A kozmetikusok és a kozmetológusok rutinszerűen alkalmazzák
programjukban a napi infra-szaunázást, hogy a cellulit
csökkentsék. Mivel a Infra-szauna infravörös sugarai
mélyen a bőr alá hatolnak, a narancsbőr ily módon történő
kezelése sokkal eredményesebb, mint a hagyományos
módszerek. A megélénkült vérkeringés stimulálja a verítékmirigyeket
és ez által megszabadít a mérgektől és a salakanyagoktól.
Le a kilókkal, ki a mérgekkel!
Ma már Magyarországon is felismerték az infrakabinok
jelentőségét a kozmetikában
és a gyógyászatban.
Az Infra-szaunában egyszerre megy végbe a verejtékképződés,
és a kalóriaégetés, miközben vérkeringése felélénkül.
Egy átlagos kondícióban lévő személy egyetlen szaunázás
után csaknem 500 gr verejtéket
képes kibocsátani és eközben 300-600 kalóriát elégetni.
Ez azt jelenti, hogy Ön Súlyt is veszít nem csak vizet.
Tekintettel a súlyellenőrzésre, ez a hatás az Infra-szaunát
a hagyományos szaunákkal
összehasonlítva akár
300%-kal is hatásosabbá teheti.
A megélénkült vérkeringés stimulálja a verejtékmirigyeket,
és ezáltal megszabadít a testben felhalmozódott mérgektől
és salakanyagoktól. A napi verejtékezés segít a méregtelenítésben,
és a testet megszabadítja
a
rákkeltő hatású nehézfémek (ólom, higany, cink, nikkel
és kadmium), valamint az alkohol, nikotin, szoodium,
kénsav és koleszterin lerakódástól.
Az Infra-szauna lágy melegében eltöltött pár perc felér
egy kiadós masszázzsal, amely kellemesen feszültségoldó
hatással van a feszült idegekre és izmokra. A kabinból
kilépve testileg és szellemileg
egyaránt felfrissülve
és megerősödve folytathatja mindennapjait. A hipertermiás
terápia az egyik dolog, amely jelentősen megnöveli a
növekedési hormon szintjét, mely fontos a test szöveteinek
karbantartásában, beleértve a
test izmait.
A krónikus fáradékonyságban szenvedő betegeknél a hipertermiás
terápia segít helyreállítani a vegetatív idegrendszer
helyes működését. Mialatt a verejtékezés fokozódik, hogy
lehűtse a testet, az Ön szíve erősebben dolgozik, mialatt
a vérkeringése megélénkül. Ezzel ugyanazt a hatást
éri el, mint a folyamatos sporttevékenységgel. A szívdobogás
frekvenciája,
a kardiológiai ellátás és a metabolikus frekvencia javul,
mialatt a diasztolikus
vérnyomás csökken. Az egyén "testmozgás-hatást" élhet át, miközben olvas
és pihen egy Infra-szaunában. A NASA kutatói szerint
az infravörös passzív testmozgás az ideális alternatíva
az asztronauták fitten
tartására hosszú űrutazás során. A legjobb atléták infra-szaunát
használnak izmaik bemelegítésére, edzés előtt, vagy
után, hogy megelőzzék a sérüléseket és segítsék az izmok
regenerálódását. A Infra-szauna mély stimuláló hatása
által emelkedik a test hőmérséklete, mesterséges láz
alakul ki. Miközben a test elkezd
a láz ellen védekezni, természetes módon erősödik az
immunrendszer. A nehézfémek
és mérgek eltávolítása a megerősödött verejtékezés kiváltotta
salaktalanítás együttes hatása javítja a használók általános
egészségi állapotát, csökkenti a betegségre való hajlamát.
Ez a sugárterápia segíthet lerövidíteni a megfázásból
vagy influenzából való felépülés idejét, és gyorsabb
reakcióra készteti az immunrendszert. Tapasztalat mutatja,
hogy fokozza a test természetes
gyógyulási
folyamatát.
35-55 C hőmérséklet között sokkal biztonságosabb és kellemesebb
hőmérsékleten dolgozik, mint a hagyományos szaunák.
A hosszúhullámú infravörös sugárzás 3,5-4 cm mélyen az
izomrostokba hatol. Ennek hatására a
normálisnál 3-4-szer erősebb verejtékképződés tapasztalható.
Aromaterápiás infrás tekercselés
Speciális vérkeringést serkentő gyógynövényes krém bemasszírozása
után a problémás területeket betekercseljük majd ezután
jön az infrakezelés. A tekercselés az infra és a speciális
krém hármas hatásának köszönhetően
a
fogyni kívánt területeken a kötőszövet fellazul, fokozott
vérbőség jön létre, és a nyirok ill. a vérkeringés által
a méreganyag , a zsír könnyebben elszállítódik A jobban
kitágult pórusokon keresztül
több méreganyag
kerül a felszínre. A tekercselés segítségével nagyobb
hőhatás jön létre, amely segíti a nehezebben beinduló
vérkeringés aktívabbá válását, így alkalmas az erősebb cellulit
megszüntetésére.
Elérhetőségünk: volt BKV épület,"A" bejáró I.emelet(az Árkáddal szemben, az M2-es metró
kijáratánál)
Tel.:06/70/5554040
|
|
 |
|
|